NEW LEVEL EMPIRE exkluzív élő nagykoncert a Teslában március 13-án

DJ Newl, Krash, Shizuka és Zola exkluzív, limitált férőhelyes klubkoncertre készül a Tesla színpadán. A péntek 13-a tehát mindenkinek szerencsés lehet, aki még elővételben hozzájut a jegyekhez de azt is eláruljuk, hogy érdemes figyelni a Zeneszöveg facebook oldalát! :)

A New Level Empire egy 2012-ben létrejött dance szuper-formáció, aminek célja, hogy a lehető legélőbb módon, zenekari felállásban keltsen életre tánctér fűtő elektronikus zenei képleteket. A végeredmény egy rádióbarát, lendületes, energikus hangzás, amit a sokszínű csapat tesz teljessé élő gitárral, dobokkal és különféle digitális manipulációs eszközökkel. Krash a produkció agya, mint zeneszerző, Dj Newl a dobok, a groove-ok mestereként erősíti a csapatot, Shizuka, az MR2 Petőfi DJ-je is a csapat tánczenei oldaláért felel, míg Zola gitárjátékát és hangját dobja be a közösbe. Első munkájuk, a The Last One rögtön egy lemezszerződést hozott a New Level Empire konyhájára az Elephant House kiadótól, és a szám hátán meg szem álltak az Eurovízió idei döntőjéig. Az egyik zsűritag, Rúzsa Magdi úgy vélte, ezt a produkciót bármelyik országban, bármilyen fesztiválon láthatnánk, és a refrént is megirigyelte a srácoktól.

2014 végére megérett rá a New Level Empire, hogy kiadják első nagylemezüket HomeLights címmel. A korong címadó dalával pedig ismét lehetőségük nyílt annak bizonyítására, hogy nemzetközi porondon is megállják a helyüket, hiszen újra a legjobbak közt szerepeltek a 2015-ös DAL-banJelenleg a csapattagok gőzerővel dolgoznak következő számokon, hiszen a Dal-ban elért sikerekkel az élet nem áll meg.

Gyertek és nézzétek meg élőben őket a Teslában!

További hírek

További hírek

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább