Zeneszöveg.hu bemutatja: Flogging Molly a Barba Negra Trackben JÚLIUS 19-én


Most már bátran állíthatjuk, hogy a Dunáig, sőt, azon is túl fog folyni a sör július 19-én, amikor is egy várva-várt koncerttel a Flogging Molly lép a Barba Negra Track színpadára, és már azt is tudhatjuk, hogy a bemelegítés a skótoktól érkezik, az Alestorm prezentálásában.

A két bandát persze nem csak a legfinomabb nedűknek való hódolás köti össze, hanem a zene szeretete is, mellyel pillanatok alatt táncra képesek perdíteni a legnagyobb tömegeket is. A kezdő löketet ezen az estén a skót kalózbrigád adja meg, akik garantáltan elindítják majd a féktelen mulatozást. Az Alestorm eddig négy nagylemezen idézte meg a tengeri portyák hangulatát, melyek közül a legutóbbi tavaly látott napvilágot Sunset on the Golden Age címmel. 

No és persze kis hazánk tájáról sem maradhatunk el, hiszen minket a Firkin együttes képvisel az estén. “Olyan zenét játszik a Firkin, ami szikrát pattint a térdekbe és a talpak alá, sikolyokat és üvöltéseket fakaszt a torkokból a nagyszínpadoktól a kocsmákig. Ahogy az angol mondaná: firkin is good, firkin' good!” 

További hírek

További hírek

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább