BORNAI TIBOR szólólemezei világszerte elérhetőek a digitális zeneáruházakban!

A KFT ALAPÍTÓTAGJÁNAK FRISS HÍREI!




BORNAI TIBOR, a KFT zenekar alapító tagja, zeneszerzője és szövegírója folyamatosan alkot, s ennek az alkotói folyamatnak eredménye az a 7 lemezből álló csokor, amely immár világszerte elérhető a digitális áruházakban, az ECDC terjesztésében.


KORÁBBI KIADVÁNYOK ÚJ KÖNTÖSBEN ÉS FRISS VAGY SOHA KI NEM ADOTT SZERZEMÉNYEK JELENTEK MEG DIGITÁLISAN!


Felébredt a télDobd el az agyadGladiátorA repülő emberTesztoszteronGondolkodom, tehát dalok - e nagylemezek között van olyan, amely már korábban is elérhető volt CD formájában, s van olyan is, amely még soha nem jelent meg, tehát teljesen új anyagnak tekinthető, mint például a Mit szólnál egy forradalomhoz? címet viselő single.


A KFT zenekarral 11 nagylemezt megjelentető, Magyarország mellett Jugoszláviában, Csehszlovákiában, Bulgáriában, Romániában, a Szovjetunióban, Lengyelországban, az NDK-ban, az NSZK-ban, Kubában, az Egyesült Államok, Ausztriában és Olaszországban is koncertező, a Baba Yaga nevű orosz zenei gyökereken alapuló, különleges hangzásvilágú formációjával is nemzetközi sikereket elérő művész egy tucat filmzenei munkát is maga mögött tudhat, s ebben a minőségében jelenleg is aktív.


Zene -és dalszerzőként más művészek dalaiban is közkreműködött: írt már dalt Koncz ZsuzsánakNagy Natáliánakgyereklemezt a Rácz ikreknek és dolgozott már együtt Mácsai Pállal, Somló Tamással, Sivók Irénnel, Eszményi Viktóriával és Kováts Krisztával is.




Művészi sokszínűségét mutatja, hogy három színházi darabot is alkotottönálló szerzői esteket tartott és számos könyvet is írt a legkülönbözőbb, izgalmas témákban. 


Több, mint 20 regényt fordított magyar nyelvre, festményei országszerte kiállításokon vesznek részt és olyan kitüntetéseket tudhat magáénak, mint az Év Dalszövegírója” Artisjus-díj (2002), a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2006) vagy az IROKO AWARD - Magyar-Afrika Társaság díja (2014).


Elnökségi tagja a Magyar Zeneszerzők Egyesülete, rendes tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesületének és a Pilisi Természetvédelmi Egyesületnek is. 


Hazánk egyik legsokszínűbb és legtermékenyebb művésze jelenleg is új, izgalmas alkotásokon dolgozik, melyek hamarosan elérhetővé válnak, számos művészeti ág kedvelőit megörvendeztetve mindezzel.


Keresd a kiadványokat a digitális áruházakban: Spotify, Deezer, Amazon, Shazam, iTunes, Google Play.


Bornai Tibor előadói adatlapja és további információk a Zeneszöveg oldalán ide kattintva.


További hírek


További hírek
© 2017 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
// //
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább