EDDIG SOHA NEM HALLOTT SOMLÓ TAMÁS FELVÉTEL KERÜLT ELŐ!

HALLGASD MEG NÁLUNK AZ EDDIG ISMERETLEN DALT BORNAI TIBORRAL KÖZÖS ELŐADÁSBAN!

A Valami történik velünk című dal, melyet Bornai Tibor 2002-ben írt, eredetileg filmzene lett volna. S a két zenész együttműködésének utoljára napvilágra kerülő lenyomata, melyet az Ultramarin Stúdióban vettek fel, tizennégy évvel Somló Tamás halála előtt. A legtöbb hangszeren Bornai Tibor játszik, a dob Szurok Ádám nevéhez kapcsolódik, a harsona Bornai Szilveszter, gitáron pedig Sipeki Zoltán hallható. A dal az ECDC terjesztésében jutott el kizárólag a digitális zeneáruházakba, fizikai formátumban nem kapható!

 

Bornai Tibor az alábbiakat mondta el a dal kapcsán:

“Volt egy filmzene-felkérésem. Sokat dolgoztam vele, végül a rendező mégis azt mondta, nem tetszik neki, amit csináltam és a dologból nem lett semmi. Addigra viszont már felvettük.

“Ő ilyen volt. Szerződés nélkül, pénz nélkül, csak, mert megkértem, jött és énekelt. Tudta, ha rajtam múlik, minden rendben lesz. Nem rajtam múlt, hogy a dal nem került a közönség elé.

Bekerült sok más dalom közé az archívumba, amelyek mind arra várnak, hogy egyszer talán napvilágra kerülhetnek. Ezek között bogarászva találtam meg ezt.

Valami történik velünk.... Hát igen. Valami, ami előbb-utóbb valamennyiünkkel megtörténik.

Bár a szövegét még akkor írtam, amikor minden rendben volt, most olyan, mintha tegnap írtam volna. Soha nem gondoltam, hogy ez lesz az utolsó, közönség elé kerülő közös munkánk Somló Tamással.”

 

A zenész szavait akkor lehet igazán megérteni, ha az ember meghallgatja a dalt. Az ilyeneket illetik oly’ gyakran a hidegrázós jelzővel, Bornai Tibor azonban nem szeretné túlmisztifikálni a szerzeményt, egyszerűen csak úgy gondolta, hogy méltó megemlékezés lenne a szerzemény közzététele mindazok számára, akik kedvelték Somló Tamás munkásságát, s akitől tavaly júliusban vettünk végleg búcsút.

 

KIZÁRÓLAG A DIGITÁLIS ZENEHÁRUHÁZAKBAN VÁSÁROLHATÓ MEG, FIZIKAI FORMÁTUMBAN NEM KERÜL KIADÁSRA!

iTunes

Deezer

Spotify


A dal szövege és szerzői adatai a Zeneszövegen ITT.

Somló Tamás adatlapja a Zeneszövegen ITT.

Bornai Tibor adatlapja a Zeneszövegen ITT.



További hírek


További hírek
© 2017 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább