DEMJÉN FERENC KONCERT A BUDAPEST PARKBAN!

Vendég: Zävodi + Berkes Bänd, a Dal 2017 döntőseinek egyik legkülönlegesebb formációja!

"szóló karriert kezdtem, és úgy érzem, s talán a közönség is így érzi jó lóra tettem"

Erről egészen biztosan mindenki meggyőzödhet majd, aki június 23-án ellátogat a Budapest Parkba, hiszen Demjén Ferenc teljes zenekari felállással adja első nagyobb 2017-es fővárosi szabadtéri koncertjét.

A Szabadság vándorai, a Honfoglalás, az idei Volt Fesztivál himnusza, a Jelszó: Love, az Álomarcú lány és még számos felejthetetlen és generációk által dúdolt sláger előadója ezen az estén egy igazán különleges előzenekarral készül. Demjén Ferenc zenekarának oszlopos tagja, billentyűse,Závodi Gábor fia, a szemtelenül fiatal és tehetséges Závodi Marcell lép színpadra saját formációjával, valamint az A Dal 2017-ben döntős duót alkotóBerkes Olivérrel, azaz a Zävodi + Berkes Bänd-el. Fiatalos lendület és több évtizedes profizmus egyszerre lesz jelen a színpadon, egyedi élményt ajándékozva a generációkon átívelő zenei örökségre szomjazó közönségnek.


DEMJÉN FERENC ÖSSZES DALSZÖVEGE IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

 

FIGYELD A ZENESZÖVEG.HU FACEBOOK OLDALÁT A VILLÁMJÁTÉKÉRT, MELYEN BELÉPŐT NYERHETSZ!



További hírek


További hírek
© 2017 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább