Zenész vagy? Hogy vagy?

Felmérés a zenészek testi-lelki jóllétéről


Több figyelmet szentel a szakma a zenészek testi-, és még inkább lelki egészségének állapotára.

A Hangfoglaló Program különféle kutatásokat finanszírozó Innovációs Alprogramja megrendelte az első olyan magyar felmérést, mely azt hivatott felderíteni, milyen a zeneiparban tevékenykedő szakemberek és zenészek általános testi-lelki állapota. A szakmában mozgó, dolgozó, alkotó személyeknél általánosan megfigyelhető a mindennapi munkavégzés, a próbafolyamat és a színpadi szereplés során is egyfajta szorongás, amelyet a változó intenzitású élethelyzetek és a folyamatos teljesítménykényszer sok esetben csak fokoz.

Több témakörben is érdeklődnek a kitöltő zenei tevékenységéről:
- mennyi a koncertjeinek száma,
- mennyire tervezhetőek a koncertjei,
- bevételeinek mekkora része származik a zenélésből.
Szokásairól is kérdezik, azaz hogyan és mennyit
- táplálkozik,
- alszik,
- sportol,
- fogyaszt alkoholt, drogokat, valamint dohányzik-e stb.

A kérdezett életkedvéről, boldogságának, elégedettségének szintjéről, illetve esetleges depressziójáról, pánikrohamairól is érdeklődik a kérdőív.
Megkérdezik azt is, hogy hány ember segítségére számíthat a kitöltő, és közülük hány zenész kolléga.

A kérdőívet ITT  tudod megnyitni, amely anonim, kitöltésének határideje pedig szeptember 30.

További hírek

További hírek

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább