Korda György - Mért veszít az egyik

Régen, ha bárki mondja, el nem hiszem,
mért válna semmivé egy nagy érzelem?
Azóta a sorsom rácáfolt, s látom már,
jól csak az jár, ki hűséget nem is vár.

Mért veszít az egyik mindig, mért?
Érthetetlen. Mért nevet a másik
könnyen, mért megy el oly fölényesen?
Ó, mért veszít, ki hűségben
csak társának él, csak jót remél?
Mért nyer, aki oly könnyen cserél?
Soha nem tudom én meg.
Mért nyer, aki gátlás nélkül
szépséget lel kis kalandban?
Mért veszt, kiben nincsen hajlam,
mért veszt, ki osztozott bajban,
mért veszt, kin úrrá lehet egy érzelem?

Oly sokszor állok a függöny mögött,
némán az utcát lesem.
Lent kavarog színes, vad forgatag,
de én csakis őt keresem.

Hirtelen csengő szól, halk berregés,
én futok, s a kagylót fogom.
De elnézést kérnek, csak tévedés,
hogy mennyire az, én tudom.

Ő, akiben mindig hittem,
ő elhagyott hát.
Ő, bár maga volt a minden,
ő mégis megszegte szavát.

Elment, ki egykor szépen súgta:
Jöjj, kedvesem, szerelmesem,
menjünk, társam légy egy életen.
Máig sem hiszem el, hogy nincs
az, akit jóban-rosszban követtem,
őriztem álmát.
Hol van a sok közös ábránd?
Együtt már egyik se vár rám.
Széjjelvált két életút szép csendesen.