A Kutya Vacsorája - Súly

Elegendő jelszót skandáltunk.
Túl sok példát statuáltunk.
Nem vártunk, nem, nem figyeltünk.
Türelemmel soha nem szerettünk.
Még kellett és még és még kellett.
Tőlünk ennyire tellett.
Táltos szárnyon elsuhantunk
egyenesen a lényeg mellett.
Hagytuk, hogy ez nem a mi dolgunk.
Mondtuk, ezt mi meg nem oldjuk.
Hittük, ez már az ördögé lett:
szép összeesküvéselmélet.
Vagy részegen gajdoltuk: “Szép lett”,
de szemünkben az iszonyat fénylett.
A szívekben halotti máglya izzott,
a kocsmáros rábólintott.

Hahó, híradó!
Itt minden eladó!
Jön a gagyi gyógyító!
Ez a démonvigadó....

Űz a cél, megtalál egy jeladó.
Felel a vágy: utószor még hevülve volna jó!
De belül a tél...
gyorsan ég a gyertya lángja...
törik a fény... szép lassan ellep a hó...

Mesélj még a gyerekkorunkról,
meríts még abból a savanyú borból!
Isszuk a múltat, esszük a mánkat,
mohó vírus veri ki a szánkat.
Nagyterpeszben állunk, széles mosollyal
magunknak gazsulálunk,
magunktól elszállunk,
nem pirul az arcunk, nem marad más,
csak az az
örökös harcunk, az az értelmetlen
mindig győzés,
egóőrzés, humánkigőzölgés,
mocsárbanfetrengés
szívszendergés, mit-sem-sejtés,
felejtés, felejtés.
Istenkohó, öntőforma, teremtés....
“Ez a korona csorba!”
Ne álmodozz, állj be a sorba,
pakold az agyadat egy nejlonszatyorba!

Hahó, híradó!
Itt minden eladó!
Jön a gagyi gyógyító!
Ez a démonvigadó....

Űz a cél, megtalál egy jeladó.
Felel a vágy: utószor még hevülve volna jó!
De belül a tél...
gyorsan ég a gyertya lángja...
törik a fény... szép lassan ellep a hó...