PhoenixBeta - Életre ítélt közr. Rodney

Album: nincs kép
Előadó: PhoenixBeta
Album: Keressük!
Szövegírók: Keressük a szövegírót!
Zeneszerzők: Keressük a zeneszerzőt!
Kiadó: Keressük!
Stílus: hip-hop rap
Címkék: Keressük!
Megtekintve: Ma 1, összesen 515 alkalommal

Beküldő

Phaidrosz

Phaidrosz

Pontszám: 10

Dalszöveg

"Mint málló szobrok s festmények között,
úgy járok-kelek, úgy rémüldözök,
úgy hallgatok köztetek, asszonyok:
milyen silány volt az anyagotok,
milyen romló, hogy tíz-húsz év alatt
szépségetekből semmi sem maradt.

Ismerlek jól… emlékszem… S veletek
vénülök én is: tudom, mit lehet
mutatni még, csalni, megjátszani,
s tudom azt is, hogy mi az igazi:
az igazi elveszett s egyre vész…
De még hazudik a megbékülés,

mert húsunkban fáj, rombol s egyre nő
a legszörnyűbb betegség, az idő, "

Phoenix:
A szél fúj, a táj szép
a képkereteken ecsetet megremegtet a kéz,
ami alkot és tűr
a lélekkel, hol tátong az űr.
Kortárs varietéket ír a szív,
Arigatókat mond az agy, (Agy? Mi?)
Te hobbi sebész vagy.
Barikádokat rak az aligátor,
belső Küklopsz vagy Á...dám
Endre vagy Dezső. Szende a Hold
tentét dalol, a Nap szépítkező.
Mi a tegnapban lélegzik,
múltjának csahol, jelenre éhezik,
De valahol mindig elveszti a semmit!
Árnyéka érinthető magának, (Kinek?)
másnak tapintható,
én meg szeretlek...tapintatból.

Beta:
Életre ítélve élj boldogan, mint rokona a halálnak.
Én csak STOP táblát lengetek a magánynak.
Csak most, csak mást, csak nem köhög vért az ég
Unalom, lemondás, rokkantság, amit én szeretnék.
A semmit ölelem, te már a mindent tartod, bár
üres szívvel. Teli tárral a pisztolyt markolnád.
Én szeretem az unalmat. Szeretem a fáradtságot.
Szeretem önmagam és én szeretem ezt az kétszínű világot.
Szeretem a feledést. Szeretem, amit Te is.
Az szeretnék lenni, ami Te is!
És szeretem az öregséget, szeretem az őszt a telet,
szeretem, hogy szeretnélek megölelni, de nem lehet,
szeretem a tömegkommunikációt,
szeretem a végletes érzelmek hullámát,
az utálatot és szeretem, ahol sívár a képzelet.
Szeretem, ahol nem létezik művészet.
Szeretem azt, amit én alkotásnak nevezek.
Szeretem, ami értéktelen, ami sivár, ami giccs.
Szeretem, ami vagyok. Szeretem amim van
és gyűlölöm amim nincs!
Szeretem a lemondást, a nyomasztó gondokat
Szeretem a háborút, szeretem a hullafoltokat.
Szeretem, ami pusztít, ami taszító, ami bánatos.
Szeretem, ami borús, ami átlagos.
Szeretem, ami butít, ami nyomaszt, ami fáradt
Szeretem a portréját egy hervadó virágnak.
Gyűlölöm, ami derűs, ami színes, ami vidám
Csak azt szeretem, amit készen, tálcán elém nyújt a világ!
Imádom, amit Te is imádnál, ha talán
Életre ítélne a Halál!

Rodney:
Forró viaszba mártott testtel
kényszerzubbonyt rendel fiók bezártak
A lányok s a fiúk eláznak az ágyhoz kötözött vágyak.
Gondolj velem egyet és ugyanazt!
Mond, hogy te is csak jót akarsz, Másnak!
A lángot adod. A lángot,
talán keresed bennem és találod!

Phoenix:
Tartom a tétet, a bakot, a hátam, a gyertyát
Odébb állok, nem szólok. Nem bánt, hogy Te is csak
Párzó kéjleső vad vagy, kire lőnek a puskával.
Halkan maradok fogoly és áldozat,
ki büszkén mellőzi az alvást,
Míg összegyűröm a fényképed, vagy
Míg a szerelem fajfenntartás. Csak
Annyit kérek a világot ne kerekebbé tedd,
Ha lehet a véred add büszkén eme csatatérnek
Hol a holnapba nézek, jobban élünk, mint a jövőben
Te meg Magad látod meg a kémcsőben
Evezel az ismeretlenbe, ki nem ismerem magam Benned!
A bolygón csak a tér vagy, az elvek büszkén nyakadnak mennek
Az ér nagy, éjjeli mécsest húz a reggelre a harmat,
De azért vagy ily kába, mert önmagad feldaraboltattad,
Ténnyé válik a hipotézis és nem lap nélküli licitté.
Je t'aime-re mosoly, mi már csak egy Pompeii kövület.
Csak egy kicsikét tudd, mi a létezésed ára,
Vagy hagyatkozz a bukott diák írástudására
Szóette vászonba bújtatott a jeges lángoló hajnal.
Ha engem is Téged is. Gyere menjünk karddal!

Beta:
Láttam már elég bóbitát, láttam elég hibát ahhoz,
Hogy úgy gondoljam én is nyugodtan köztetek hibázhatok.
Termékből termékbe, nemlétből nemlétbe
Morzsák vagyunk a morzsák között elvétve.
Szemlátomást a szem látott mást,
Míg az érzékszervek átverve építettek
Veséből májból maguknak értékrendet.
Ahol a mi művészetünk, már hogyha nevezhetjük annak
Nem ér semmit mégis köthetünk rá halálig tartó szabadalmat.
Depresssziós magányos fájdalom, fáj nagyon.
Rágógumivá rágott szóképekből tákolt fájdalom
Művészietlen kietlen pusztaság, pusztulás
Vég, értelmetlen szóismétlés, mint minden csak kicsit másképp.
Lerombolt városok, ócska szobafestői tájképek.
Proli, nihil, szánlamas nedves falon lógó festmények.
Ujjatlan zongoristák komponálta ihlettel
Vallásosságot hírdetve, hátra arccal Istennel.
Olcsó zenei eszközök, semmit érő gondolatok, melyek minket
formáltak, amit Te kineveztél semmit mondó giccsnek!

Rodney:
Forró viaszba mártott testtel
kényszerzubbonyt rendel fiók bezártak
A lányok s a fiúk eláznak az ágyhoz kötözött vágyak.
Gondolj velem egyet és ugyanazt!
Mond, hogy te is csak jót akarsz, Másnak!
A lángot adod. A lángot,
talán keresed bennem és találod!

"benne a lassú halál dolgozik,
kiüti rátok hullafoltjait:
asszonyok, isten remekművei"
 
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2019 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
// //
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább
//