Gubik Petra - Esővé vált könnyek (Monte Cristo Grófja)

Nézd a tengert,
ami elrabol tőlem el mért nem enged?
És csak várom, hogy a szél sodorjon feléd s rám találj,
két karodba zárj.
A tenger lenn a parton lábnyomunkat mossa csendben
Elhordja,
csak az emlék,
ami nekem marad és a szívem megszakad,
de meg nem tagad
Az álom,
ami elrepít hozzád bármerre jársz.
De csak álom,
mit az ébredés tép szét és a mélybe ránt.
Esővé vált könnyek,
Viharrá vált sóhaj,
Ami a csókod ízét hozza,
súgja hol vagy.
Tengerré vált álmok, hullám űzte vágya
De jön az ébredés és újra nem talállak.
Mikor itt vagy,
a bánat messze jár, elbújik, itt hagy.
Hogyha itt vagy,
újraéled, újraéled a nagyvilág,
a halott világ,
Mert, ha nem vagy
csak a szél ölel
az éj álmodni nem hagy, felébreszt,
ha nem vagy,
újra elrabol rám száll a bús magány börtönébe zár
Az álom, ami elrepít hozzád bármerre jársz.
De csak álom, mit az ébredés tép szét és a mélybe ránt.
Esővé vált könnyek,
Viharrá vált sóhaj,
Ami a csókod ízét hozza, súgja hol vagy.
Tengerré vált álmok, hullám űzte vágya
De jön az ébredés és újra nem talállak.
Esővé vált könnyek,
Viharrá vált sóhaj,
Bizony a csókod ízét érzem,
jó, hogy itt vagy.
Valóvá vált álmok, hullám űzte vágya
Ha jön az ébredés az ágyamban talállak,
karomba zárlak!