Pierrot - Talán ő

Megállt a sarkon.
A lámpa pirosra váltott.
Nem bánta, nem volt semmi sürgős.

Nem várta senki sem.
Nem vágyott az üres lakásba.
Az utca társakat ígért.

Dörrent egy nagy kapu,
éppen a háta mögött,
s látta, hogy egy lány lépett ki rajta.

Feldúltan, könnyek között
elindult s átsietett a zebrán
és látszott, bizony félt.

Épp elég egy apró pillantás,
Épp elég, hogy érezd, ez most más,

mert

Talán ő
az a régen várt,
aki fényt hoz a síri sötétbe

És talán ő
is csak téged várt
és a lámpa
az éjben,
a láng neki
éppen te volnál

Percek teltek el.
Hiába szívdobbanás,
bénultan bámult még sarkon.

Magányos évek során
A testünk ólomnehéz lesz,
állunk, mint rozsdamarta gép.

De zöld lett a lámpa.
Indult, hogy megtalálja.
Sietett, sejtette, hogy késő.

De meglátta újból.
Egy fényes autóbuszból nézett,
visszanézett rá.

Épp elég egy apró pillantás,
Épp elég, hogy érezd, ez most más,

mert

Talán ő
az a régen várt,
aki fényt hoz a síri sötétbe

És talán ő
is csak téged várt
és a lámpa
az éjben,
a láng neki
éppen te volnál

Azóta sokszor megfordul
a buszmegállónál,
és egy lány is körbenéz,
ha arra jár.

Épp elég egy apró pillantás,
Épp elég, hogy érezd, ez most más,

mert

Talán ő
az a régen várt,
aki fényt hoz a síri sötétbe

És talán ő
is csak téged várt
és a lámpa
az éjben,
a láng neki
éppen...

Talán ő
az a régen várt,
aki fényt hoz a síri sötétbe

És talán ő
is csak téged várt
és a lámpa
az éjben,
a láng neki
éppen te volnál

Talán ő...

És te volnál.