Virrasztók - Dobozi Mihály

Rabló török Mohács után sebzett honunk lerohanta.
A Vértesig nyomult elő, hol pár száz vitéz,
hős magyar szív, éles szablya
Szekérvárba vonult vissza,
hogy az oszmánt hódításban megakassza
A török is bőven vérzett a maróti bősz csatában
A túlerő végül győzött, felgyújtva a szekértábort,
hol alig maradtak meg páran
Kit le nem vágtak, vagy nyilaztak,
ott kitörtek, s menekültek lóhalálban.
Hölgyét nyergébe rántja Dobozi Mihály
És már robog a vágta jó paripán
Üldöző zúg mögötte: nyolcvanöt pogány
Zajjal csörtet a horda, vért, s asszonyt kíván
Vitéz, éles-e a szablya, van-e elég erő
Életünk megvédni, balsors ellenünk ha jő?
A szívemet néked adtam, a tiédet elfogadtam
Ráadásul tőled csak azt kérem:
Az életet velem járod, a halálod, ha megtalálod
A tiéddel együtt folyjon vérem
A lónak botlik a lépte, nem bírja tovább
Még egy utolsót szökken, s holtan omlik alá.
De az üldöző horda vágtázik tovább,
Így a remény elröppent: rablánc vagy halál
Vitéz, ha te a harcban elbuksz, nem kérhetek mást,
szabadságom óvó éles, hű szablyád vasát
A szívemet néked adtam, a tiédet elfogadtam
Ráadásul tőled csak azt kérem:
Az életet velem járod, a halálod, ha megtalálod
A tiéddel együtt folyjon vérem
Mélyet sóhajt, az égre néz, szorítja a nőt a karjába,
Megborzad a vitéz lelke,
könny csorran ki a szeméből iszonyatos fájdalmába’
Jövök mindjárt, súgja neki,
míg hű vasát megszenteli, merítvén az oldalába
A szívemet néked adtam, a tiédet elfogadtam
Ráadásul tőled csak azt kérem
Az életet velem járod, a halálod, ha megtalálod
A tiéddel együtt folyjon vérem
Óvatosan lefekteti, úgy ront a vad oszmán közé
A szentelt szablya vérben fürdik,
Mihály meg hősi lázban ád, s vesz halált mindenfelé,
S omolván drága vére, holtan hölgye testére rogy,
s együtt szállnak az ég felé.