Degz - Hiányzik az érzés 2

Verze 1

Lépésenként felgyorsul az iram,
csak egy barát maradt végül, aki velem kitart...
Magam mögött hagytam minden felégetett hidat,
minden olyan embert aki negatívan kihat.

Egy a baj, hogy a szavakból lesznek később gondok,
inkább kétszer gondolok át mindent, amit mondok.
Minden olyan éjszakán, mit egyedül el töltök,
akkor jövök arra rá mi értékes a földön...

Talán boldog lehetnék, viszont ez nem éden,
ahol én is jócskán kiveszem a részem
abból, ami tiltott abból, ami tabu,
ráadásul kézzel lábbal döngetem a kaput,

azt a kaput, ami zárva előttem már régen...
Várom azt a percet, hogy megforduljon az érem
minden összefüggést, amit nem értek azt értsem.
Ráadásul azt a tényt, hogy ő mért jó, én mért nem?


Refrén

Hiányzik az érzés, mi fogva tartott eddig
vesztesnek hívtak, kik valójában senkik.
Egész nap csak írnék, hiszen ez az életem,
ledől minden betonfal, a tükröket szétverem!



Verze 2

Boldog voltam vele, de megváltozott a világ,
ketté szakadt az utunk, mert nem egy az irány.
A valóság túl szürke, az álmaimból élek.
A testem csak egy börtön, mibe bent ragadt a lélek.

A tudat, ami meghatároz minden gondolatot,
két éve már nem éreztem azt, hogy boldog vagyok...
Nem tudok elrugaszkodni, mert az emlék visszahúz.
Végül csak az számít, hogy a kapcsolatból mit tanulsz!

Van, hogy én is elfojtom az érzéseim mélyre,
Istentől azt kérve, hogy vegye már le végre
a hátamról a súlyokat, mert nem bírja a vállam,
viszont ez a súly tett engem azzá kivé váltam!

Én vagyok az egyetlen, ki könnyíthetne rajta,
hogyha minden alkalommal nem ütközne falba...
Nem vagyok már az az ember, aki csak feladja,
egy nap úgyis büszkén állok rá a rajtra!


Refrén

Hiányzik az érzés, mi fogva tartott eddig
vesztesnek hívtak, kik valójában senkik.
Egész nap csak írnék, hiszen ez az életem,
ledől minden betonfal, a tükröket szétverem!

Verze 3

Kevés az az idő, amit csak magunkra szánunk,
nem teszünk az álmainkért semmit és csak várunk
arra, hogy majd valaki helyettünk mer lépni,
egész addig várunk, amíg valaki eltépi

a szalagot a célnál, amit nekünk kellett volna
és kimondjuk a mondatot: Nembaj, majd holnap...
Viszont eljön az a nap is, mikor nem lesz holnap
és úgy néznek majd vissza rád: csak az időt lopta...



Refrén

Hiányzik az érzés, mi fogva tartott eddig
vesztesnek hívtak, kik valójában senkik.
Egész nap csak írnék, hiszen ez az életem,
ledől minden betonfal, a tükröket szétverem!