Tkyd - Fekete Királynő

Tudom ha menni kell majd elindulok én is
A szemem zöldjéből majd eltűnik a fény is
Nem leszek más csak rengeteg embernek emlék
Nem vágja senki majd hogy hogyan éltem nemrég
Elveszik minden, ami most itt van a fejemben
De amit a múltban tettem, majd tovább él a jelenben
En megyek tovább, köszöntöm a régi arcokat
Itt hagyom nektek mind a földi poklot meg a harcokat
Nem nőnek szárnyaim csak elhúzok a picsába
És hidd el már nem érdekel hányan foglalnak imába
Kurva nagy házam lesz, felhőből lesz a négy fala
Nem lesz ott többé már se nappal és se éjszaka
Ittmarad minden a sok lemez meg a könyveim
A pipám az ágy alatt a sok emlék meg a könnyeim
Imádtam élni, megbasztam az össze hétvégét
Megfogtam a gyertyát és elégettem a két végét
Akkora szövegeket írtam, hogy csak ámultak
A színpadon meg olyan showkat toltam, hogy csak bámultak
A lányok imádtak, csak az nem, aki béna volt
Őket meg leszartam az élet nekem céda volt
Úgy eltem mint a költők örülten és büszkén
Átugrottam mindent, de a lelkem fennakadt egy tüskén
Kitépte belőlem a vágyat, hogy még maradjak
Meg gyereknek és folyton csak a napfény felé szaladjak

Refrén:
Imádlak királynő, mikor elviszel magaddal, majd legyen minden fekete, azt takard be a szavakkal.
Tegyél rá lángokat, hogy távolról is lássák.
Hogy az emberek a boldogságot egymás mögé ássák.
Mutasd az utat, ahol megtalálom magam.
Ahol túléli a testemet majd minden egyes szavam.
Vigyél oda, ahol végre önmagam is lehetnék.
Mert itt sebhely van az arcomon, úgy néz ki mintha nevetnék... de

Én tudtam örülni a kevésnek
Meg, hogy érzés lettem, amit sok emberbe bevésnek
Nem álltam meg soha a végénél
Mert imádtam a szakadékba lenézni a szélénél
Imádtam mindent ami őszinte, mert tudtam az igazságért le kell mászni a földszintre
Nem volt sok barátom de kevés sem
Mert rengetegszer mondtam, én nem érem be a kevéssel
Hajtottuk az éjszakát a szerelmet
Mert tudtuk, hogy az idő rideg, nem ismer majd kegyelmet
Imádtam szövegeket írni, nézni, ahogy minden ember elkezd nevetni meg sírni
Szerettem játszani a szavakkal, mert ott éltem minden szóban mindig másmilyen alakkal
Nem néztem én soha az órámat
Jó messzire eldobtam a Bibliát meg a Tórámat
Nem hiszek a mennyben meg a pokolban
A szivemet a nőknek adtam egy gyönyörű csokorban
És mindig tiszta ágyban voltam én velük nem bokorban
Mert a lelkük kellett, nem a bugyijukban kotortam

Refrén:
Imádlak királynő, mikor elviszel magaddal, majd legyen minden fekete, azt takard be a szavakkal.
Tegyél rá lángokat, hogy távolról is lássák.
Hogy az emberek a boldogságot egymás mögé ássák.
Mutasd az utat, ahol megtalálom magam.
Ahol túléli a testemet majd minden egyes szavam.
Vigyél oda, ahol végre önmagam is lehetnék.
Mert itt sebhely van az arcomon, úgy néz ki mintha nevetnék... de nem