Wei Wu Wei - Hajnali utazás

Visszavágytam azt az éjszakát,
mikor álmosan öleltél át,
és a tetők felett az ég tömlője
szörnyű robajjal szakadt össze.

Nehezen nyílott a kapu,
zörgött a zár kopogó, fém hangjával,
visszataszítóan megkavarta
a hajnal szürke tejbegrízét.
Siettettél, maradtam volna még,
meztelen lábszáradat undokul fogdosta a szél,
és az eső új erőre kapva kezdett cseppegni épp.
aóaóu

Visszavágytam azt az éjszakát,
mikor álmosan öleltél át,
és a tetők felett az ég tömlője
szörnyű robajjal szakadt össze.

Ólmosan fáradt, langyos reggelbe léptem,
az eső új erőre kapva kezdett cseppegni éppen.
Szürke volt minden az állomás felé,
és piszkosan matt a pályaudvar is.
Míg a vonatomra vártam,
az emberek csak gyűltek körülöttem
hajnali arcukkal, mint hervadt művirágok.
aóaóu

Visszavágytam azt az éjszakát,
mikor álmosan öleltél át,
és a tetők felett az ég tömlője
szörnyű robajjal szakadt össze.

Ültem az ablaknál, lassan, kókadozva,
visszavágytam azt az éjszakát.
És átkoztam a cserélődő utasok
utálatos hangzivatarát,
mert gondolatomnak összes folyamát
nem engedte hozzád áramolni.

(szaxofon szóló)

Visszavágytam azt az éjszakát,
mikor álmosan öleltél át,
és a tetők felett az ég tömlője
szörnyű robajjal szakadt össze.

A rácsos vonatlépcsőre álltam,
még orromban őrizve a vasúti kocsi
mindig egyforma, megszokhatatlan szagát.
És valahol mélyebben tested illatát,
és nem kívántam semmit, mi nem te vagy,
és piszkosnak éreztem magam.
A mocskos végállomás
reggel tele, nap kezdetében.
aóaóu

Visszavágytam azt az éjszakát,
mikor álmosan öleltél át,
és a tetők felett az ég tömlője
szörnyű robajjal szakadt össze.