Kávészünet zenekar - Körúti reggel

Csend van az utcán, sápadt lámpafény,
Graffiti készül a szürke házfalon,
Egy hajléktalan hever pokróca tengerén,
Megakad a szeme egy fazon sajtburgerén,
De az ő szívében nem ébred szánalom.

Megszólít az első kóbor napsugár,
Beköszön a 4-es 6-os ablakán,
Fényár úszik végig az álmos arcokon,
Elindulunk, s tekinteted nagyon
Zavarba ejt, s mosolyodban megkapaszkodom.

Millió ember, úticéljuk végtelen,
Zene szól a fülben, a Blahát elhagyom,
A diák, a spicces, a melós, mindenki egy helyen,
Az ellenőrt kémlelem, mert nincsen bérletem
S te leszállsz, én meg a számod elrakom.

Megszólít az első kóbor napsugár,
Beköszön a 4-es 6-os ablakán,
Fényár úszik végig az álmos arcokon,
Elindulunk, s tekinteted nagyon
Zavarba ejt, s mosolyodban megkapaszkodom.

(A szöveg születését az alábbi vers inspirálta.

Tóth Árpád - Körúti Hajnal

Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még
Üveges szemmel aludtak a boltok,
S lomhán söpörtek a vad kővidék
Felvert porában az álmos vicék,
Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok.

Egyszerre két tűzfal között kigyúlt
A keleti ég váratlan zsarátja:
Minden üvegre száz napocska hullt,
S az aszfalt szennyén szerteszét gurult
A Végtelen Fény milliom karátja.

Bűvölten állt az utca. Egy sovány
Akác részegen szítta be a drága
Napfényt, és zöld kontyában tétován
Rezdült meg csüggeteg és halovány
Tavaszi kincse: egy-két fürt virága.

A Fénynek földi hang még nem felelt,
Csak a szinek víg pacsirtái zengtek:
Egy kirakatban lila dalra kelt
Egy nyakkendő; de aztán tompa, telt
Hangon a harangok is felmerengtek.

Bús gyársziréna búgott, majd kopott
Sínjén villamos jajdult ki a térre:
Nappal lett, indult a józan robot,
S már nem látták, a Nap még mint dobott
Arany csókot egy munkáslány kezére...)