Gourmand - Altató

Megszikkadt szívedben nem járt a fény,
sterilizált téged az agymosás.
Nem vagy te senki, csak alantas én,
aludj el szépen, aludj tovább.
Az egód zokog:„Az agyadra mentem!”,
elbújtam, keress egy terápián,
„egyél, nekem nősz nagyra szentem”,
fogyassz, s nem keletkezik hiány.

Te vagy az ismert világ közepe,
innen, s túl az Óperencián,
a józanész azt kérdi, jöhet-e,
vagy maradjon periférián.

Hiszen a sajtószabadság rég tiéd,
a szavazati jogodat megkapod,
nem telt el hiába százötven év,
aludj el szépen, légy jó halott.

Kényelmesen elnyel az örök köd,
a túlzott jólét elbágyasztott,
bár a szolgahajlamod az öröklött,
a szolgaságod nem tanult, választott.

Beszélhetnél is. Muszáj hörögnöd?
Az anyaméh dögszagot árasztott?
Ha moslékot látsz: muszáj-e röfögnöd?
Hozzá szoksz hamar a lábszaghoz?

Hasztalan itt a szólás szabadsága,
nem dumálni kell, csak dönteni.
Hogy mit szeretnél, ha ki manipulálna?
Melyik hazugság örömteli?

A társadalmi problémákat,
mint egy szuperhős, megoldhatod,
s a jó tetted rád visszaszállhat,
csak szánj rá négy évente egy napot.

Abból látszik, hogy valami bánt ma,
hogy az arcod nem olyan bamba,
a halántékodhoz tartott banánba
héjastól lett beleharapva.

Nem a te hibád, ne magadat rágd,
neked tényleg nem volt választásod.
A rendszer bízott feladatot rád,
az új generációk sírját ásod.

Génkészleted adott rád rabláncot,
nincs választásod, csak döntéseid.
Az a rendszer, amit ti használtok,
szabadságod árán bekényszerít

a biztonság illúziójába,
nem neked való, olyan kötetlen,
otthonra lelsz a katatón, kába,
ócska álmokat ringató tömegben.

Zizeg a jó televízió,
álmodban kódolt frekvencián
azt üzeni neked, hogy hízni jó,
aludj el szépen, aludj tovább.