Koncz Zsuzsa - Szavak

Csak megcsendülnek és nagyon fájnak,
de õriznek minket, ránk vigyáznak
mert olyanról tudnak, mihez kevés egyetlen élet.
Szikrázó titkokat takargatnak,
tudják az ember mirõl hallgat
és mirõl énekelnek a hajnali fények.

Néha angyalok laknak bennünk
és szörnyek, akiket eltemettünk;
a szavak, amiket nem mondtunk ki.
És börtönnek tûnnek vagy erõs várnak
koporsónak vagy szülõágynak -
a szavak, amiket nem mondtunk ki.

Mint eltûnt barátok kézfogása,
szerelmek elhalt suttogása.
Nevek, kihûlt arcokról életlen képek.
Furcsa álmok a jövõt kutatják, de
tények az álmokat dobozba rakják,
varázsigékkel miket beléd lehelt az élet.

Úgy hisszük istenek laknak felettünk,
csak tettek, amiket elfeledtünk:
és szavak, amiket nem mondtunk ki.
Mégis ítélnek felettünk, ránkmutatnak
a földnek adnak, vagy vissza a napnak
a szavak amiket nem mondtunk ki.

Önfeledt hitek és szigorú számok.
Bentrekedt szitkok vallomások, mik
tombolnak bennünk míg állunk szótlan a térben.
Vakító fények, a testetlen lényeg,
mint gyerekszájból a romlatlan lélek, mi
felénk árad, bátran fejtsük meg végre.

És vigyázzuk õket, mint gyertyalángot!
Ne fojtsuk el bár nagyon fájók -
a szavak miket nem mondtunk ki.
Jobb ha vakmerõn zászlónkra tûzzük,
vagy imánk csillogó gyöngyére fûzzük
a szavakat, amiket nem mondtunk ki.

Most hogy hallottad ezt, még ne szólj semmit!
Csak jegyezd meg végül is rendet kell tenni a szavak közt
(amiket nem mondtuk ki)