Our Last Drop - Éppenhogy

Van az a hely, hova ha elköltöznék, semmit se vinnék el
Van az a ház, ahol a magány csupán egy ajtóra festett jel
Van az a test amiért megörülnék és két karomba zárnám
De van az a lány, akire mindig vártam, de sosem figyelt rám
Van az a kérdés, mit magamnak eddig még sohasem tettem fel
Mire van az a válasz, hogy a bú eláraszt és a nyakamra csomót teker
Van az az arc amit a tükörbe néznék, és nem köpném szembe.
Van az a kép, ami csak múló ábránd, az eszembe temetve

És lehet tán,
hogy az én hibám
Más ember nem leszek
Változni nincs kedvem
S tudom már,
mi a folytatás,
de nem nem nem nem akarom

Éppen hogy csak meg meg állva
Mint a kötéltáncos a mennyekben járva
Nem tudni, hogy mikor esik le,
Én is épp hogy megúsztam élve
Egyensúlyból kibillenve
Engem a mélység úgy szeretne
Ahogy én a fényt az alagút végén

Volt az az érzés, hogy jött a kísértés, hogy eladjam magam
De szem lesütve, nagyot nyelve maradtam boldogtalan
Kéz a kézben, voltaképpen, csak a fejemben léteztünk
De várni sürget és lassan csügged a halovány emlékünk.

És lehet tán,
hogy az én hibám
Más ember nem leszek
Változni nincs kedvem
Így tudom már,
mi a folytatás,
de nem nem nem nem akarom

Éppen hogy csak meg meg állva
Mint a kötéltáncos a mennyekbe járva
Nem tudni, hogy mikor esik le,
Én is épp hogy megúsztam élve
Egyensúlyból kibillenve
Engem a mélység úgy szeretne
Ahogy én a fényt az alagút végén