Csaknekedkislány - Cseh Tamás

Hozzánk fel nem jöhet, túl nehéz ember,
Mi meg lenn dugig vagyunk zenészekkel -
Így vitáznak róla, a mérlegre mit tegyek?
Mérjem szeme színét, mér’ nem szép száját,
Nehéz szívét, vagy könnyű máját?
Úgy mérjem, öregember, vagy úgy, hogy kisgyerek?

Halottunk ügyében mégis előre
Nem jut a pokol, és a menny képviselője,
Váratlan’ végül így szól a halott:
Jó napot kívánok, alászolgája,
Látják, kérem, a meghalás dolgára
Én teljességgel alkalmatlan vagyok.

Vedd elő a gitárt, élettel a halált!
Vedd elő a gitárt, élettel a halált!

Hiába vizsgálnak, mert a Föld ölébe’
Nem fekhetem el, sem pedig fölébe,
Fölébredek, nyugodni nem tud a testem.
Egy hely van nekem, a magyar földszint,
Ahol trolipiros, koszos-fehér és zöld színt
Hord a Duna át gyönyörű Budapesten.

Amim van: cipő, kabát, test, álom,
Dal és rák, mindenemet reád testálom,
Hordd ezentúl - rendelkezett halottunk.
Ellenvetés van-e? - kérdi végül. - Á, nem. -
Von vállat a patás, és a szárnyas szól: ámen,
És elszórták felettünk, míg aludtunk.

Vedd elő a gitárt, élettel a halált!
Vedd elő a gitárt, élettel a halált!

Hát így szórták el Cseh Tamást, mint a magot,
Visszajött, itt lakik, él, pedig halott,
Felröppennek a galambok, ha bokáját összecsapja.
Rákja van, amennyi kenyéren a penész.
Vagyona akkora, ahány utcazenész,
És ő, mint a budapesti részegség összes apja.

Hunyorgó neoncső-szemével kacsint,
Felfúj egy szoknyát, s hogy elfedje a csínyt,
Hangosan fütyül az utcákon, ha ő a szél.
Géza, ha eljössz, írhatnánk dalokat,
Majd zúgják a csövek, éneklik a madarak –
Egy rekedt hangos bemondó valahol így beszél.

Elő a gitárt, a harc ugyanaz, csak a csata más!
Élettel a halál ellen, ahogy akkor Cseh Tamás.

Elő a gitárt, a harc ugyanaz, csak a csata más!
Élettel a halál ellen, ahogy akkor Cseh Tamás.

Vedd elő a gitárt...