Carson Coma - Feldobom a követ

Feldobom a követ, az ráesik a fejemre,
New York-ban jut eszembe Ady Endre,
Szívemre tűzöm a trikolor zászlót,
Elviszem magammal Kollár-Klemencz Lászlót.

Biztosak abban, hogy szakítanunk kéne,
De én nem szakítok, tizenhat éve,
Beszélni róla nem fekete mágia,
Mégsem elég az a párterápia.

Szívd csak a cigit, azt hiszed segít?
Ki magával harcol az mindig csak veszít,
De a szakadékok az értékrendben,
Nem szűkülnek attól, hogy ‘értem, rendben.’

Tudtam, hogy sírni fogsz, lassan tipikus,
Mindig ez van, ha én vagyok kritikus,
Megafonba üvöltöd az igazságod,
Míg a végén te is valóságnak látod.

Lehet, hogy seggfejség, hisz befogadtál,
Azon az ablakon mászok ki, amit nyitva hagytál,
Éjszaka, hogy levegőt kapjak,
Szűk ez a szoba, megfojt, hogy itt maradjak.

Pedig én tényleg, tényleg, tényleg szeretlek,
Más emberekben téged kereslek,
Ha mégis két eletem volna,
Az egyik csak rólad szólna.

Feldobom a követ, az ráesik a fejemre,
New York-ban jut eszembe Ady Endre,
Szívemre tűzöm a trikolor zászlót,
Elviszem magammal Kollár-Klemencz Lászlót.

Biztosak abban, hogy szakítanunk kéne,
De én még itt lakom tizenhat éve,
Kétezerhét, nulla, hat, tizennyolc,
Kelet-Európa, felső polc.

Haragszol? lassan tipikus,
Mindig ez van, ha én vagyok kritikus,
Utcai harcos orcán fintor,
Ki fogod sípolni hogy ***?
Mikor az ember strómanként viccel,
Mandinerből a gyűlölet spriccel,
Csak a négy-hat meg a hat-három,
De ne kelljen már útlevél kifele a határon.

Lássuk be, ez egy kicsikét toxik,
A maszkulinitásod szertefoszlik,
Disznóvágás, nepotizmus,
Pálinkagőzös hedonizmus.

A plakátról bámul vissza rád egy stock fotó,
Itt még a csecsemő sem ingyen mosolyog,
És ha van pénz, az sem ér semmit,
Itt pénzzel is sikerül szegénynek lenni.

Mogorva emberek a kisboltban,
Te meg máris érzed a gyomrodban, hogy
Nem a te hibád, nem a te hibád, nem a te hibád,
Nem a te hibád, nem a te hibád, nem a te hibád!

Nem a te hibád, nem a te hibád, ne ma, ne ma
Nem a te hibád, nem a te hibád, ne ma, ne ma

Tudom, hogy seggfejség, hisz befogadtál,
Azon az ablakon mászok ki, amit nyitva hagytál ,
Éjszaka, hogy levegőt kapjak,
Szűk ez a szoba, megfojt, hogy itt maradjak.

Pedig én tényleg, tényleg, tényleg szeretlek,
Más országokban téged kereslek,
Ha mégis két életem volna,
Az egyik csak rólad szólna.

Feldobom a követ, az ráesik a fejemre,
New York-ban jut eszembe Ady Endre,
Szívemre tűzöm a trikolor zászlót,
Elviszem magammal Kollár-Klemencz Lászlót.

Ahogy az ember megöregszik,
Rohadt kínos, kicsit mégis tetszik,
A puszta tény, hogy Ady Endre
Remekül rímel a 'the end'-re.