A király halott - Szinapszis

Ezek a színek, amiket úgy vágyom,
lüktetnek, amíg így állok.

Megfog, megfog ez az egy kép, de vissza, visszalök az emlék.

Elmém az ecsetem.
Várom, mozdítsa kezem a vásznon.

Múlik, múlik az időnk, és vissza, visszalök az emlék.

S szürkén szenved majd minden újra.
Ezt az éjszakát is követeli a hajnal,
túszul ejtett hangulattal.

A szürkület színeket vált.
Átölel hangzavar a csöndben.
Fakad a kéj, leheli test a gondját.
Köszöni, épp neki a most, mi szolgál.

Nincstelen holnapot gyárt
hitelezett mámora e ködnek.
Nem is a cél - ahova tart a hullám - az, ami szép.
Nekem elég a sodrás.

Halkan szólít majd.
Feltölti a zajt,
ha nem maradt bennem
semmi csak a nagy kuss.

Megrágott, összetépett,
sajnálatot a végén nem érzett,
de itt van újra. Nem kérdezek.
Világgal való küzdés: Ég veled!

A szürkület színeket vált.
Átölel hangzavar a csöndben.
Fakad a kéj, leheli test a gondját.
Köszöni, épp neki a most, mi szolgál.

Nincstelen holnapot gyárt
hitelezett mámora e ködnek.
Nem is a cél - ahova tart a hullám - az, ami szép.
Nekem elég a sodrás.

Bárcsak te is tudnád.
Szememben ha vizsgálnád:
Homorú lett ez a lélek.
Az illúzióimnak élek.

Bárcsak te is tudnád.
Sztetoszkópban hallhatnád,
amit érzek, s mi az álmom.
A megfoghatatlant vadászom.