Firkin - Az óceán szaga

Az Öregem mondta megannyiszor, hát úgy mesélem el:
Ha az ember ifjú és tettrekész, nincs más, menni kell!
Szakadt ruhában a dokkot jártam az egyik délután,
Az őszi nyárban mélyre szívtam a tenger illatát.

Egy csepp a földre a holtaknak,
Akik odaát várnak ránk.
Ha itt a perc, hogy mennem kell,
Hát emelem a poharam,
Ne sajnálj!
Emeld a poharad rám!

“Hé fiam! Gyere, tarts velünk!” - a Kapitány szólt hozzám -
“Te vagy pont a mi emberünk, ha gazdagságra vágysz!”
“Egy utolsó! Egy nagy fogás, még mielőtt eljön a tél!”
De egy hang a fejemben azt súgta, hogy ennyit mégsem ér!

Egy csepp a földre a holtaknak,
Akik odaát várnak ránk.
Ha itt a perc, hogy mennem kell,
Hát emelem a poharam,
Ne sajnálj!
Emeld a poharad rám!

Hiába minden intő jel és baljós megérzés,
Útra keltünk nyugat felé, de egyre fújt a szél.
Sötét felhők gyűltek az égen, és nem volt szerencsénk,
Mert sodort magával az áramlat egy sziklaszirt felé…
Hárman vesztek a jeges vízbe a kegyetlen éjszakán!
Azóta tiszta szívből gyűlölöm az Óceán szagát!

Egy csepp a földre a holtaknak,
Akik odaát várnak ránk.
Ha itt a perc, hogy mennem kell,
Hát emelem a poharam,
Ne sajnálj!
Emeld a poharad rám!

Egy csepp a földre a holtaknak,
Akik odaát várnak ránk.
Ha itt a perc, hogy mennem kell,
Hát emelem a poharam,
Ne sajnálj!
Emeld a poharad rám!