László Evelin - Nem az eseted

Fekszem az ágyban, 
két kezem lágyan szememen (szememen).
Elszomorít, hogy
gázoltál át a jeleken (a jeleken).

Érted vagyok, hidd el, -
Téged ő megviccel!
Bár meglátnád azt, amit én is…
Kár túlreagálnod,
Késő lesz megbánnod,
Talán ez majd segít…

Ne menekülj el, nem-nem!
Ő nem az eseted, nem! Nem-nem!
Tudom, hogy szereted…
De végtelen a lánc, 
S te egy helyben állsz, 
Mozdulj már!

Én érzem ugyanúgy, 
De megőrjít a múlt… 
Túl nagy a homály,
S ő magával ránt,
Mentsd a jelened!

Bárcsak úgy élnél,
Tőlem nem félnél
Sohasem…
Csak a jót akarom,
Búdat elhajítom,
Hé! Türelem!

Féltékenynek nézel,
Lélekben meg vérzel...
Fogd a kezem, van idő lépni!
Én volnék a támasz,
Mért érzem, hogy támadsz?
Talán ez majd segít!

Ne menekülj el, nem-nem!
Ő nem az eseted, nem! Nem-nem!
Tudom, hogy szereted…
De végtelen a lánc, 
S te egy helyben állsz, 
Mozdulj már!

Én érzem ugyanúgy, 
De megőrjít a múlt… 
Túl nagy a homály,
S ő magával ránt,
Mentsd a jelened!

Értsd meg kérlek, hogy ez nem róla szól!
Fáj látni, a lénye elsodor…
A méreg, ami felemészt téged
Mégis véded,
Nem várhatsz tovább...

Ne menekülj el, nem-nem!
Ő nem az eseted, nem! Nem-nem!
Tudom, hogy szereted…
De végtelen a lánc, 
S te egy helyben állsz, 
Mozdulj már!

Én érzem ugyanúgy, 
De megőrjít a múlt… 
Túl nagy a homály,
S ő magával ránt...

Ne menekülj el, nem-nem!
Ő nem az eseted, nem! Nem-nem!
Tudom, hogy szereted…
De végtelen a tánc, 
S te egy helyben állsz, 
Mozdulj már!

Én érzem ugyanúgy, 
De megőrjít a múlt… 
Túl nagy a homály,
És magával ránt,

Ő nem az eseted!