Vers - Ady Endre - A műhelyben

I.

Kifáradtam...
Nincs erőm a küzdelemre.
Ide vágytam
S itt vagyok én eltemetve.
Ide vonszolt
Valami rossz, nehéz álom -
Szegény anyám!...
Könnyes arcát most is látom!...

Kifáradtam...
Nem ezt hittem, nem ezt vártam.
Csalatkoztam -
Úgy, mint minden ideálban...
Lélek nélkül
Vonszolom a nehéz jármot...
A műhelyben
Így hullnak szét mind az álmok.

II.

Beteljesült. Nem hittem akkor
És most megtörve elhiszem.
Hiába küzdtem lelkesedve!
Itt meg nem értett senki sem.

Küzdöttem balga küzdelemmel,
Szétosztva minden szent hevet;
Ólombetükbe tördeltem szét
Rajongó, égő lelkemet.

A nótám sem olyan, mint régen,
Kesernyés, fáradt, színtelen,
A műhely nem múzsák tanyája,
Igazi dal itt nem terem.
A régi dal egy-egy akkordja
Úgy néha-néha visszacseng,
Lelkem nem ad választ szavára
Szivemben kínos, néma csend...

III.

Fáradt vagyok, pihenni vágyom.
Mámoros, lázas éjszakákon
Megöltem lelkem, testemet.
És roskadozva, összetörve
Tovább vonszol valami mégis:
Pihenni nékem nem lehet!...

Egy szikra tán maradt a lángból?...
Valami mégis ide láncol,
Mitől megválnom nem szabad:
Édes méreg, mely testet rombol
S melynek lassan ölő cseppjében
Felolvad minden akarat!...