Bikfalvi Balázs - Hajótörött Mindenható

Lekéstem önmagamról, szürkén formált a sors.
Ismerem a díszletet, de tudom, nem úgy volt
Megírva, ahogy az évek teltek felettem.
Messze elsuhantak, míg én magam kerestem.

Hibák hálójában, hullámok hada hátán
Hánykolódik hajóm, a fényt már nem találván.
Egyetlen örök jelkép lelkem tépett vitorláján:
"Láng", mely nem alszik ki az élet sötét óceánján.

De ez az óceán nem az enyém...
Itt egy csillag sem fordul felém.
Itt nem én döntök a sorsomról.
Itt minden más szíve szerint szól.
De máshol, óh valahol...

Lehettem volna a hős
Lehettem volna a kígyó
Lehettem volna a bölcs
Óh, a szókimondó
Lehettem volna a hős
Lehettem volna a kígyó
Lehettem volna a bölcs
Óh, vagy a mindenható

Lehettem volna Isten, Tinta sorsom könyvében.
De hajótörött lelkem elsüllyedt a tengerében.
Utánamerültem, és mindeddig Őt kerestem.
Hogy ki lehettem volna, mára már elfeledtem.

Hajótörött Isten a saját tengerén
Elveszett kósza lélek, félsoros költemény.
Egy térkép jelek nélkül, lekoptak róla rég.
Megfáradt, üres álmok, de a láng még mindig ég!

Mert bár az óceán nem az enyém...
És egy csillag sem fordul felém,
Itt is dönthetek a sorsomról.
Mégha a szél más felől is fúj...
Mert máshol, óh, valahol...

Lehettem volna a hős
Lehettem volna a kígyó
Lehettem volna a bölcs
Óh, a szókimondó
Lehettem volna a hős
Lehettem volna a kígyó
Lehettem volna a bölcs
Óh, vagy a mindenható

Lehettem volna
Lehettem volna Isten
Lehettem volna,
de hajótörött lettem itt benn
Lehettem volna,
Lehettem volna bárki...
De nem tudtam
e világon magam megtalálni

Mint otthon nélkül hazavágyni

Lehettem volna a hős
Lehettem volna a kígyó
Lehettem volna a bölcs
Óh, a szókimondó

Lehettem volna a hős!
De én leszek majd a végszó!
Én leszek majd az a bölcs,
Óh, a mindenható!