És mindent veszni hagyunk,
s elfut az éj, mint egy összefirkált alagút,
fény mossa a falakról a rajzokat.
Csak álom.
S egy mosoly a hideg vízzel lassan lefolyik arcomról.
s valami könnyű hangot magával sodor,
és behunyt szemem alatt még lebeg az a felkelő Nap,
s az égen a karmester, akinek zenekara néma marad.
Dúdolj néha egy dalt.

És beállsz a sorba és úgyse lesz zöld,
a gesztenyeóriás az útra ledőlt,
s ha jó leszel, a körben maradsz,
ki se szállhatsz.
És túl a hidakon esik a hó,
és innen a felhő se látható.
A fények körbevesznek, valamit rajzolnak,
súgják, itt van, vedd meg az álmaidat!
És a liftek visznek, és zene is szól, és azt hiheted egyre feljebb,
és én nem megyek, ég veled,
dúdolj néha egy dalt!