épp elég
unalmas képregény
valódi szenvedély
vakító szembefény!
láttalak
de sose vártalak
csak az a két alak
s a romos házfalak

hangulat
néha még elragad
a padon otthagyom
tovább nem hallgatom

Úgy éreztem nem lesz már meg
És közben a nap is elment
Számolatlanok a percek

Láztalan remegés ráz talán?
vagy ez a délután rövidebb, mint a nyár?
nem tudod
hogy mire gondolok
mikor az éjszakák
festik az ablakot?

libbenő
fekete függönyök
mögül kivillanó
ipari jégcsapok

Úgy éreztem nem lesz reggel
Itt állhatok könnyes szemmel
És közben a nap is felkel

délután