Vörös István - Valakit mindig küld az ég

Újra összetört egy álom,
keserű ébredés.
Ne is bánd azt, ami elmúlt,
most még rossz az egész.

Tedd a szekrénybe a régit,
vedd fel az új ruhád;
nála sokkal jobbat érdemelsz,
lehet, ma rátalálsz.

Olyankor valakit mindig küld az ég,
kivel újra játszhatsz egy régi mesét,
kivel újra kezdődhet egy szerelem,
úgy, ahogy azt látjuk a filmeken.

Meg se fordulsz, pedig várja;
balga büszkeség,
pedig megtanultad százszor,
így nem lesz soha szerencséd.

Jöhet a metrón, jöhet a jégen,
az iskolában vagy a Szabadság téren,
jöhet egy könyvtárban vagy egy repülőn,
mindegy, hogy honnan, csak jöjjön, jöjjön!

Valakit mindig küld az ég,
kivel újra játszhatsz egy régi mesét,
kivel újra kezdődhet egy szerelem,
úgy, ahogy azt látjuk a filmeken.

Olyankor valakit mindig küld az ég,
ha romokban vagy már, szerteszét.
Újra kezdődhet egy szerelem,
úgy, ahogy azt látjuk a filmeken.

Egekbe repít, a porba lehúz,
elvarázsol, lesújt.
Lelkedhez simul, karmol és tép;
ez mért jó, csak értenénk!

Valakit mégis, valakit mégis,
valakit mindig küld az ég.