MHV - Ki érted gyújt majd gyertyát

Emlékszem, még nyár volt - csodaszép,
és az újságban reggel megjelent egy kép;
egy arckép volt - egy eltűnt gyermeké,
s ahogy ránéztem, tudtam: láttalak nemrég...

Kopott, füstös utcán, egy kerítés falánál,
sötét árnyak között, sápadtan, ott álltál...

Más lett az a szempár - hideg kék,
s kölyökarcodról eltűnt az ártatlan mosoly...
Ott jársz most az élet peremén,
míg a kínzó, vad mámor végleg elsodor...

Vajon ez volt-e, mondd, a szabadság, mit vártál?
Jobb-e létezni így, elveszetten, árván?

Refr.:
Eljön majd a tél, s a szeretet ünnepén,
úgy jársz, mint egy idegen, ki űzöttebb a szélnél...

Eljön majd a tél, és jönnek az éjszakák;
mondd, vár-e még valaki, ki érted gyújt majd gyertyát?


Kegyetlen és fojtó ez az ősz;
gondot, fájdalmat hoznak hosszú, zord esők...

Igen, így élünk mind - elveszettek, árvák;
kik az eltűnt csodát mindhiába várják...

Refr.:
Eljön majd a tél, s a szeretet ünnepén,
úgy jársz, mint egy idegen, ki űzöttebb a szélnél...

Eljön majd a tél, és jönnek az éjszakák;
mondd, vár-e még valaki, ki érted gyújt majd gyertyát? (3×)