A hajnal földereng a háztetők fölött,
a parkban körbejár a szél.
Az álom túlfelén kukásautó zörög,
a tér zsongása benned él.

A nappal tele van sugarakkal, és a fák között különös fény,
az életed itt éled, és ha volt is számtalan hely,
ez itt a múlt , mi benned él.

A sok kis pillanat, mint eldugott füzet ,
ki írta, nem lapozza fel.
A számát mormolod, a vonal rég süket.
A hívott fél sosem felel.

A város tele van szavainkkal, de a séták nyoma elvész,
Az életed itt éled és ha volt is számtalan hely,
úgyis tudod, visszatérsz.

A presszó és a pad helyén üres telek,
A sarkon áll egy kék kabát.
Az égbolt nyitni kezd, akár az üzletek,
Kitárja tükrös ajtaját.

A szíved tele van sugarakkal, de az emlék ugyanúgy fáj ,
Az életed itt éled, és ha volt is számtalan hely,
ez itt a múlt, mi visszajár.

A kávé rég kihűlt a konyhaasztalon,
és hallod, hogy jár a villamos .
De jó így állni itt a szürke balkonon,
utazni, menni kéne most.

Az utcán huzatos, lobogó fény, de te bárhol is, ugyanott jársz,
Az életed itt éled, és ha volt is számtalan hely,
ez itt a múlt, a régi ház.

A reggel fénye ég a házak oldalán,
a tócsák színe felragyog.
Ha egyszer erre jön, eszébe jutsz talán,
megnézi az ablakot.

És tudod, hogy ma is ugyanúgy lesz, csak az illat ma valahogy más,
Az életed egyetlen film, s ha volt is számtalan kép,
Nem múlik el, pereg tovább,
nem múlik el, pereg tovább.