Zuhatag - 23-as kórterem

Őrült vagy, hogyha azt hiszed,
Hogy én nem vagyok teljesen őrült,
Ahogy a párnázott ajtók ablakra néznek, (???)
És ott még ugyanaz az őr ült,
Akit hiába kérdek, nem válaszol,
Mert ő senkivel sem tárgyal,
Csak babrál valamit éppen a kezében
Egy fegyvernek látszó tárggyal.
Azzal babrál...

Látszik rajta, hogy unja,
Mikor fel és alá cirkál,
Mereven bámul előre,
Aztán a naplójába firkál...
Tudat alatt azért érzi,
Bármennyire is furcsa
Csak az a különbség köztünk,
Hogy nála van a cellám kulcsa.
Bizony nála...

Lökj valamit elém,
Hogyha senki nem fog ennem adni,
Te nyisd az ajtót,
Hogyha nem akarok már itt maradni!
Lökj valamit elém,
Hogyha senki nem fog ennem adni,
Lökj valamit elém, elém!

Lökj valamit elém,
Hogyha senki nem fog ennem adni,
Te nyisd az ajtót,
Hogyha nem akarok már itt maradni!
Lökj valamit elém,
Hogyha senki nem fog ennem adni,
Te nyisd az ajtót,
Hogyha nem akarok már itt maradni!

Nincs különbség köztünk,
Te is ugyanúgy be vagy zárva.
Ezen a nyomorult Földön
olyan egyedül vagy te is,
Mint egy árva...
Hogyha senki nem fog ennem adni,
Lökj valamit elém, elém!
Lökj valamit elém!
Lökj valamit elém!