A vörös malom (musical) - János és Juliska

(János):
Elmúlt hét, és nincs még sötét,
pár nap talán, és itt a nyár.
Hosszabb már a nappali fény,
jó, ha az ember az erdőn jár.

A szótlan fák, a rengeteg,
szeretem, óvom őket.

(Juliska):
Szeretni jobban úgysem lehet,
mint ahogy én szeretlek téged.
Édes szép, férjem uram,
te vagy lásd, a mindenem.

De kapsz is ám olyan vacsorát,
király sem ehet ilyet sohasem.
Hajnal óta talpon vagy,
mi történt, mondd merre jártál?

(János):
Reggel korán már imádkoztam,
és dolgoztam az édesanyám házán.

Aztán elvittem az alvégre a beteg vadőrnek,
a csibehúst, mit te adtál ebédre.
Könnyek között köszönte az öreg Rezmegi.

(Juliska):
Megáld az isten érte.

(János):
Aztán kihoztam a kóterből a vén Zsiga cigányt,
aki megint rőzsét lopott éjjel.
Adtam neki a magunkéból néhány ölnyi fát.

(Juliska):
Megáld az isten érte.

(János):
A cipőmet is néki ígértem...

(Juliska):
Mindezt azért, mert rőzsét lopott?

(János):
Szegény ember hogy volna bűnös,
megígérte többé nem lop.

(Adjutáns):
Mester!

(Magister):
Tessék.

(Adjutáns):
Ez kitűnőnek mutatkozik.

(Magister):
Azért nézzük csak még egy kicsit.

(János):
Aztán megírtam egy levelet a Balog Fercsinek,
tudod, hívott minket Szent Istvánkor Pestre.

Megírtam, hogy túl sok ott a lárma meg a szmog.

(Juliska):
Isten ments.

(János):
Majd csak megleszünk mi kettecskén
a tiszta ég alatt,
patak partján, kerek erdő mellett,
esténként a tűzhely előtt meg is ölellek,

(Juliska):
Megáld az isten érte.

(János):
Aztán, ahogy ballagok a fák közt
lódobogás veri fel az erdőt,
lassú trappal közeleg az úton,
hozza lova a gyönyörű grófnőt.

(Adjutáns):
Hopp!

(Magister):
Parancs!

(Adjutáns):
Figyeljünk csak!

(Juliska):
A szép grófnét, aki szerelmes beléd,
a szép grófnét, kinek senki nem elég.

(János):
Azt írta, ha jönnék, otthagyná a férjét,

(Juliska):
Fúj, csupa érzékiség volt,

(János):
fúj, csupa romlottság,

(Juliska):
sújtsa az átok,

(János):
csalja a grófot,

(Ketten):
verje az ég a cédát.

(János):
Fúj, csupa érzékiség,

(Juliska):
fúj, csupa romlottság,

(Ketten):
néki csak rongy a hitvesi hűség,
eldobja, mint a kapcát.

(János):
Megláttam, hát gyorsan, mint egy macska
felmásztam egy fára és elbújtam.
Keresett ám, jött, és jobbra-balra nézett,
de oda föl nem, ahol én voltam.

Sehogy nem talált rám, de lapultam is szótlan,
végül aztán felpattant a pejkóra,
s nagyot sóhajtva meg is sarkallta,
és visszavágtatott, fel a kastélyba.

(Adjutáns):
Bravo, ez egyre jobb lesz.

(Magister):
Kitűnő, de még egy kicsit nézzük.

(Juliska):
Én drága hűséges uram,

(János):
Nem adnálak én oda téged,
a világ legszebb grófnéjáért.
Büszkén mondom,
nem láttam én asszonyt,
se fürödni, sem táncolni még.

(Juliska):
Te drága komoly, te.
Aztán, mit csináltál?

(János):
Aztán takarékba tettem
a megspórolt kis pénzem,
hogy vehessek egy gyűrűt
neked szép zöld kövekkel.

Tudom jól, hogy arra vágyol hosszú ideje.

(Juliska):
Megáld az isten érte.

(Adjutáns):
Hát kérem ez nagyszerű.

(Magister):
Magam is azt hiszem.

(Juliska):
Pihenj hát egy félórácskát,
hozom mindjárt a vacsorát.

(János):
Mit főzöl én drága szép asszonykám?

(Juliska):
Tejfeles rakott káposztát.

(János ):
Ó, te kedves, drága lény,
a káposztád maga az élet.
De ugye nem eszünk mink sok süteményt,
mert biz a torkosság az vétek.

Mily boldog nyugalom,
jó kis pipa, szép csöndes este,
dolgos nap öröme a kis rigók dala,
s a rakott káposzta.

(Magister):
Rakott káposzta?