Eszenyi Enikő - Gyűlölöm magát

Nem tudom így tavasszal
tele vagyok panasszal
elepedek a fájdalomtól.
Megtaláltam a párom,
de hiába imádom,
az a gonosz reám se gondol.

Dédelgetik az úri dámák,
csókokkal meg pezsgővel várják.
Énnekem nem marad más,
csakis a könnyhullajtás,
egy keserű, vad sóhajtás.

Gyűlölöm magát, mert másé,
gyűlölöm magát, mert százé,
gyűlölöm magát, mert nem enyém!
Gyűlölöm magát, hullámos fekete haját,
a csókos piros ajakát gyűlölöm én!

Imádnám magát, ha egyszer észrevenne már
és elhozná a vágy, ha csak egy éjszakára bár,
de addig gyűlölöm magát, mert másé,
gyűlölöm magát, mert százé,
gyűlölöm magát, mert nem enyém!

Akárhogy is megbántott,
azért, hogyha az álmok
éjfél felé szememre szállnak,
mindig könnyes a párnám,
mintha mindig csak várnám
a vágyaim magánál járnak.

Reszket minden parányi részem,
ajakamon az ajkát érzem.
S mintha magát ölelném,
a fülébe őszintén szerelmesen
ezt súgom én:

Gyűlölöm magát, mert másé,
gyűlölöm magát, mert százé,
gyűlölöm magát, mert nem enyém!
Gyűlölöm magát, hullámos fekete haját,
a csókos piros ajakát gyűlölöm én!

Imádnám magát ha egyszer észrevenne már
és elhozná a vágy, ha csak egy éjszakára bár,
de addig gyűlölöm magát, mert másé,
gyűlölöm magát, mert százé,
gyűlölöm magát, mert nem enyém!