A kocsmából kinéznek,
mert kérek poharat,
A cafféból kinéznek,
mert nem vagyok ott sokat,
A megálló nem bírja,
ha dohányzok vele,
A közért se bír engem,
csak öregekkel van tele,
A nihiltől meghalok,
De az életem nem dől el,
A sorsszerű változást,
Várom, hogy jöjjön el,
Valahol szopogat,
Valaki rámpörög,
Igényes felsőben,
Az ördög csak mennydörög,
Aztán minden úgy beindul,
Azt se tudom már,
Hogy van-e egyáltalán,
Olyan hogy nagy magány,
Nem viszont, kéne hogy,
Álljon fel, aminek úgyis kell,
A vége ez...

Hallom, hogy nincs tüzem,
A kovakő nem pattan,
A papír rossz oldalát nyaltam meg,
Szétpattan a cigim,
És vizes lett,
Esik a fejemre az ég,
De tőlem aztán minden akármi lehetne.
Aztán minden úgy beindul,
Azt se tudom már,
Hogy van-e egyáltalán,
Olyan hogy nagy magány,
Nem viszont, kéne hogy,
Álljon fel, aminek úgyis kell,
A vége ez...
Szokott maradni, persze hogy,
Maradjon most is el
A vége nem kell,
És én úgyse megyek el,
Nélküled,
A fél füled... kell