Kontor Tamás - Szemen Szedett Igazság (javítva)

Album: nincs kép
Előadó: Kontor Tamás
Album: Keressük!
Szövegírók: Kontor Tamás
Mózsik Imre
Zeneszerzők: Keressük a zeneszerzőt!
Kiadó: Keressük!
Stílus: Keressük!
Címkék: Keressük!
Megtekintve: Ma 1, összesen 5536 alkalommal

Beküldő

Lancelot

Lancelot

Pontszám: 40

Dalszöveg

Hello, szia, szeva, gyere, mesélj kicsit magadról,
Hidd el én szóról szóra írom majd a… pont most nem fog a toll.

Így aztán holnap jön a „Mi újság?”,
Előttem, tudja már a fél világ,
Mert reggel 7 órától utcán van
a szemenszedett igazság.

Átvert mert, azt mondta, hogy azt írja,
és jól tudta, hogy mit mondtam,
de azt írta, hogy nem mondtam,
pedig úgy mondtam, hogy azt írják,
ez a lap még színesben is olcsóbb, mint a valóság.

Kávé mellett olvashattok
a múltamról egy új mesét,
Csak néhány fontos szót
a mondataimban az újságíró felcserélt.

Szerintem nincs is ilyen buta dumám,
mint a napilapok oldalán
És az spániel a kép sarkában,
sosem volt az én kutyám.

Átvert, mert azt mondta, hogy azt írja,
és jól tudta, hogy mit mondtam,
de azt írta, hogy nem mondtam,
pedig úgy mondtam, hogy azt írják,
ez a lap még színesben is olcsóbb, mint a valóság.

Jól átvert, mert azt mondta, hogy azt írja,
és jól tudta, hogy mit mondtam,
de azt írta, hogy nem mondtam,
pedig úgy mondtam, hogy azt írják,
ez a lap még színesben is olcsóbb, mint a valóság.

Sok a duma…

Átvert, mert azt mondta, hogy azt írja,
és jól tudta, hogy mit mondtam,
de azt írta, hogy nem mondtam,
pedig úgy mondtam, hogy azt írják,
ez a lap még színesben is olcsóbb, mint a valóság.

Azt mondta, hogy azt írja,
és jól tudta, hogy mit mondtam,
de azt írta, hogy nem mondtam,
pedig úgy mondtam, hogy azt írják,
ez a lap még színesben is olcsóbb, mint a valóság.

Jól átvert, mert azt mondta, hogy azt írja,
és jól tudta, hogy mit mondtam,
de azt írta, hogy nem mondtam,
pedig úgy mondtam, hogy azt írják,
ez a lap még színesben is olcsóbb, mint a valóság.
 
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább