Vámosi János - Hulló levelek (Les feuilles mortes)

Vers: I.
Szemébe mondtam , hogy nem szeretem
Vártam , hogy erre majd mit mond nekem
Gyötörtem,kínoztam szüntelenül
.Féltékeny voltam oly'kegyetlenül
Hazudtam néki ,hogy más férfi /leány / várt
Ma este randevúnk volt
Szerettem volna ha könnyet ejt tán'
De Ő csak nevetve fölém hajolt
S azt mondta :szeretsz te engem
Szíved enyém ,tudom én
S én ellöktem magamtól durván
Nem szólt egy szót sem csak nézett rám
Refr.

A két szemét még most is látom,
Könny nélkül sírt, csak nézett vádlón.
Egy percig állt, sebzetten, bénán,
Nem szólt egy szót, csak elment némán.
Hervadt falevél hullt le a fákról,
Elvitte őt az őszi szél.
Mégis minden este vissza - vissza várom,
Mert szívem csak őérte ég.
II.
Elmúlt a tavasz és elmúlt a nyár
Szomorú szívem csak őreá vár
Beláttam ,hibáztam ,megbántam én
Él bennem mégis egy halvány remény
Visszatér hozzám , ha eljön az ősz
És rájön , hogy mégis szeretem Őt
Szerelmünk emléke mindent legyőz
S még jobban szeretem mint azelőtt
Már érzem csókját a számon
És látom lágy mosolyát
A vétkemet százszor is bánom
És várom hívó szavát

Magamba járok az őszi ködben,
Vállamra hervadt falevél röppen.
Egy régi nótát dúdolok halkan,
Szívem csak ott van ahol te vagy.
Talán csak megszokás viszi a lábam
Egy kis pad felé, a lomb alatt,
Ahol összebújva ültünk még a nyáron,
És mosolyogva néztél reám.