Korda György - Várom a hajnalt

Mint fagyott földön a lombtalan ág,
úgy állok én, egyedül.
Mint fény az árnytól, a boldogság,
előlem úgy menekül.

Mégis várom a hajnalt,
mégis várom a holnapokat.
Én is lehetek boldog,
én is kaphatok napsugarat.

Igen, ó, csak jönne a holnap,
jönne csak végre valaki már.
De még nem érkezett hozzám,
s az idő úgy száll.

Sötét szobámban, társtalanul,
mióta elmentél, rossz nagyon.
Kerül az álom, nagy a csend,
s ezt a csendet hallgatom.

Közben várom a hajnalt,
egyre várom a holnapokat.
Érzem, lehetek boldog,
én is kaphatok napsugarat.

Igen, ó, csak jönne a holnap,
jönne csak végre valaki már.
De még nem érkezett senki,
s az idő úgy száll.

Én csak várom a hajnalt,
én csak várom a holnapokat.
Mért nem lehetek boldog,
mért nem tűznek a napsugarak reám?

Ó csak jönne a holnap,
jönne hát végre valaki már,
mert az nem létezik,
hogy senki sem érkezik.

Addig várom a hajnalt,
addig várom a holnapokat,
míg egy szép napon eljössz,
visszahozod a napsugarat.

Igen, ó, majd így szólok hozzád:
nyitva az ajtóm, gyere be már.
És te hozzám lépsz, átölelsz,
és nem hagysz el sohase már.

Érted várom a hajnalt, fuss hozzám.
Minden üres percért kár!