Zorán - Hétköznapi semmiség

Nézem a kezeimet,
nemrég velük öleltelek.
Próbálom eljátszani
hanyagul a szerepemet.
Úgy teszek, mintha engem
nem bántana az egész dolog.

Nézem a tükörképem,
úgy szeretted nem is régen.
Elmentél, itt maradtam,
nem siratlak, túl is élem.
Ó, csupán egy a furcsa,
szokatlan, hogy egyedül vagyok.

Nézem a fényképedet,
annyit mondok: tűzbe veled.
És aztán mégsem teszem,
ha visszajössz észreveszed.
Ó, hogy is gondolhattam,
hiszen nem jössz soha többet,
elmúlik minden, és én egyszer elfeledlek.

Hétköznapi semmiség,
esküszöm, hétköznapi semmiség,
tudom, hogy nem fontos,
hisz nem nagy ügy ez az egész.

Hétköznapi semmiség,
esküszöm, hétköznapi semmiség,
ilyet egy óra alatt elfeled a józan ész.

Nézem a kezeimet,
nemrég velük öleltelek.
Próbálom elhitetni magammal,
hogy nem szenvedek,
kínosan mosolyognék,
de ez, sajnos, úgysem sikerül.

Nézem az ajtót egyre,
hátha egyszer belépsz csendben.
Hívnálak, ha lehetne
imádkozva, könyörögve.
Nem hallod úgyse hangom,
neved is hiába mondom,
nem múlik semmi és így soha nem feledlek.

Nekem ez nem semmiség,
másoknál hétköznapi semmiség,
lehet, hogy hétköznapi semmiség ez az egész.

Hétköznapi semmiség,
úgy látszik, hétköznapi semmiség,
megszokni egyszerű, hogy velem már nem élsz.