Betli duó - Ballada (Az alvilágnak nincs romantikája)

Este felé ha leszáll az alkony,
Szívem újra zakatolni kezd,
Elmerengve vissza cseng a hangod,
Siralmas lesz újra ez az est,

Újra látom két szemét ragyogni,
Újra nyújtja nékem a kezét,
Újra látom gúnyosan kacagni,
Mint mikor szívem tépi szét.

Neon fények tarka tengerében,
Sötét mellék utcán ballagok,
Ha álldogálnak áldozatra lesve,
Sok sápadt arcú züllött angyalok.

Egy kávéháznak ajtaján betérnek,
És én önfeledten utánuk megyek,
A sötétben harmonika nyávog,
S én hallgatom a fájó éneket.

Én nem tudok már te nélküled élni,
Se éjjelem se nappalom nekem,
Szívemet is ki kéne cserélni,
Hogy vidámabb és boldogabb legyen.

Ezt a kis dalt úgy szívembe zárom,
Még álmomban is ezt dúdolgatom,
Nem csábít a nyárspolgári élet,
Se otthonom se színes bútorom.

Az alvilágnak nincs romantikája,
Az alvilágban nincsen szerelem,
Én mégis eljárok az alvilágba,
A jó ég tudja hogy miért szeretem.

Terítetlen asztalokhoz vágytam,
Megpihenni csámpás székeken,
Mert aki lesüllyed az alvilágba,
Az mind csalódott s bűnhődött velem.

Hát arra kérlek holnap este 6 kor,
Gondolj majd egy percre csak reám,
Nem tudom hogy mi történik akkor,
Esküvőm lesz odaát Budán.

Sok idegen nézi majd az arcom,
S azt hiszik hogy boldog vagyok én,
Könnyes szemmel kell majd mosolyognom,
Mert fájó szívem csak te érted ég.

Könnyes szemmel kell majd mosolyognom,
Mert fájó szívem csak te érted ég.