Homonyik Sándor - Vad tűz - bolond láz

Néha elnyel az éj - érzem várnak rám,
Hajt a vérem - mindig tovább...
Mintha villámfény érné a füstös homályt,
Minden új arc egy másik világ...

És a sok közül - ott egy pillantás,
Egy szempár - mely értem kiált:
Őrült szerelmek tüzében edződött szív,
Ki holnap majd eljut hozzád...

Az utcák porát,
A fű illatát
Érzem, ha hozzám érsz...

És ne sírj, ha bánt,
Ha mennék tovább,
Kell, hogy szabad legyek még!

A világból - nekem ennyi jár,
Hogy tudjam - ha rossz is, ha fáj,
A sorsomról én magam döntöttem így,
És nem járok mások nyomán.

Vad tűz - bolond láz
Visz a rohanó éveken át...
Van úgy, hogy elkerül
minden jó remény,
De megtörve még te sem látsz!

A világból - nekem nem kell más,
Csak tudjam - ha rossz is, ha fáj,
A sorsomról én magam döntöttem így,
És nem járok mások nyomán.

Vad tűz - bolond láz
Visz a rohanó éveken át...
Van úgy, hogy elkerül
minden jó remény,
De megtörve még te sem látsz!

Én nem kérem számon a múló időt,
Hogy ami volt - az hova szállt.
Eltűnök én is és minden csodánk,
De addig még égjen a láng!

Vad tűz - bolond láz
Visz a rohanó éveken át...
Van úgy, hogy elkerül
minden jó remény,
De megtörve még te sem látsz!

Vad tűz - bolond láz
Visz a rohanó éveken át...
Van úgy, hogy elkerül
minden jó remény,
De megtörve még te sem látsz!

Vad tűz - bolond láz...
Vad tűz - bolond láz...