Tudósok - Csontváz

Meguntam a teknőcséget,
kirántom magamból a gerincemet,
eldobom a csontvázamat
és nézem összerogyva az előttem röhögő halált,
Ő táncolni kezd, vörösbort iszik és röhög,
egy rózsaszín,
lucskos húspárnaként segítségért üvöltök,
ÜVÖLTÖÖÖK,
Hogy hol a csontvázam,
Ő le se teker,
Zenét nyom be és ugrálni kezd,
ugrál, mint egy őrült,
a nőmet nézi és megindul felé,
én tehetetlenül sírok,
a nőm menekül és a konyhába zárkózik,
a csontváz veri az ajtót, veri az ajtót,
s mivel nem tud bemenni fogja magát
és tanácstalanul,
recsegve maszturbálni kezd,
és miután megvan a dolgával elmosolyodik aranyosan,
elmosolyodik aranyosan és rám néz a CSONTVÁZAAAM
Látja, hogy tehetetlenül fekszem a földön,
ő is megszán, lehajol, odanyúl hozzám és felsegít,
felsegít, mint egy jófiú és miután felállított felkapom őt fél lábánál és fél kezénél fogva,
megforgatom, megforgatom magam körül gyorsan, gyorsan, egyre gyorsabban s a riadtan sikoltozó csontkukacot kivágom az ablakon és ő szétterülve landol lent a földön, kint az utcán, mer' ő az én csontvázam.
Azóta is nagyon félek, félek, hogy egy nap megjelenik, megjelenik, mint a halál és valahogy megbosszulja, hogy nem voltam kedves vele, hogy kidobtam a szobámból és érzem,
ó érzem, érzem, hogy ha futok, hogy mellettem fut, hogy mögöttem fut, hogy előttem fut és, hogy velem szembe jön és,
hogy velem szembe jön és, hogy rohan felém,
rohan felém a csontvázam és én is rohanok felé
és rohanok felé és lefejelem a csontvázamat,
a csontvázamat, a csontvázamat, a csontvázamaaat...