Párizsba beköszöntött az ősz
És én újra érzem,
Hogy a messzi szárnyak örök földjein
Az élet újra ébred.

Az árnyas, csendes fák alatt
A szív még mindig dalol,
S az ősz, mely Párizsra szakadt
A dalt susogja valahol.

Hiába minden! Nem lehet!
A sors kebléből új mesét faragni, nem lehet!

Mert a fák, a szél, a hulló falevél,
A fák a szél a hulló falevél
Örökre ott marad!
A fák, a szél, a hulló falevél,
A fák, a szél, a hulló falevél
Örökre ott marad!

A fény, a lomb, a napsugár
Halványan integet,
S a csendes árny, mely elkísért
Nem bántja lelkedet.