Toldy Mária - Lelketlen ember

Örülök, hogy látlak, tudom, hogy rád várnak,
De végre kibeszélem magam.
Nem okozok gondot, csak tisztázzuk a dolgot,
lenne hozzád egy-két szavam.

Szép volt, ugye, szép volt, mennyire szép volt.
Az én kis életemben fényfolt,
napsugár, mely a nyárral tovaszállt.

Elmúlt, végleg elmúlt, nem is bánom.
Most már a magam útját járom,
csak az fáj, ahogyan elhagytál.

Lelketlen ember, igen, az vagy, tudd meg végre!
Szerelmet, hűséget esküdtél az égre!
Eldobtál mégis, mint egy gyűrött mozijegyet!
Hazudtam másnak, miattad egy csókért.
Mindent megtettem neked én egy jó szóért.
Cserébe még annyit sem mondtál, elmegyek.
Jellemző rád, nem vártam mást!

Napra, fényre érni szürke télből,
A régi vágyak börtönéből
olyan jó, olyan más így az élet.

Tartoztam ezzel, most kérlek menj el,
nyugodtnak érzem magam.
Menj, gyorsan hagyj itt, ne kérdezz semmit,
nincs hozzád már több szavam.

Lelketlen ember, igen, az vagy, az is voltál!
Szerelmet, hűséget álnokul hazudtál!
A végén még annyit sem mondtál, elmegyek!
Borítsunk fátylat most végleg a múltra.
Nem nézek már soha többé vissza az útra.
A tűzbe dobom az emlékedet.
Ne tudjam többé, hol élsz, hol jársz!