Kormorán - Nem magamért kiáltok

Én az vagyok, aki vagyok -
túl poklon, mennyországon,
én az vagyok, aki vagyok -
nem magamért kiáltok.

Albumokba ragasztva alszik a múlt,
mely a jövőt még várja.
Néhány üres oldal,
a majdan hozománya.

Ketyeg az óra, telnek a napok,
szétfeszít a szándék -
Megértsem : mi végre az élet,
e váratlan ajándék.

Nem nézek fel az égre,
a Challanger óta -
felrobbant bennem is valami,
csak Isten szólhat róla.

De ő nem hív, nem szólít,
pedig tudja itt vagyok,
nem enged messzire menni :
lesz még, mit láthatok.

Én az vagyok, aki vagyok -
túl poklon, mennyországon,
én az vagyok, aki vagyok -
nem magamért kiáltok.

De a világ szeme rám mered,
a Híradóban otthon,
hol emberevők és komputerek
veszekednek a koncon.

A vasárnapi ebéd helyett
agymosást kínálnak -
Nem veszed észre és beálltál,
gondolat-katonának.

Én az vagyok, aki vagyok -
túl poklon, mennyországon,
én az vagyok, aki vagyok -
nem magamért kiáltok.

Voltak és lesznek emberek,
kik emberként élték sorsuk.
Próféták születtek a Duna mellett,
kiknek volt még apjuk, anyjuk.

Kik a szeretetet, s a féltést,
nem injekcióban kapták,
kik a teremtéshez Isten házát,
nem reklámnak használták.

Nem lombikban születtek ők,
ismertek régi, ősi meséket,
Magamban hordom őket,
kik szépnek hitték a szépet.

Százéves varjú leszek,
másik életemben -
ki jön károgni telente :
- Éljünk szeretetben.