Kormorán - Pokolra mentek a dudások

Az égen fent a csillagok, nem hullnak tovább
a háborúknak vége lett, a harang is néma már.
Egy nemzedék, ki búcsúzik, ült rajtuk az átok
vasból készült csizmák alatt legendás királyok.

Halotti beszédet egymásnak írtak, hosszú sorban állnak
Nem lobog már tűz szemükben, utolsót kívánnak.
Lassú táncra jár a lábuk, fekete füst az égen
mit tanítottak ők a bölcsek Tiltva volt az régen.

Pokolra mentek a dudások,
Ki tartja nekik a gyászmisét?
Pokolra mentek a dudások,
Ki járja rajtuk a döngölő táncot?

Ég a máglya, hullik a pernye, széles nagy folyóba
A költő és a pengető rátalál egy dalra.
Ott áll Károly a gyóntató, kit háromszor gyilkoltak újra
A nép most örömmel felkiált, mert feje lehullt a porba.

A színésznő is hosszú palástban, csendben beáll a sorba.
Szerelem volt az élete, most jéghideg a csókja.
Hol áll a vérpad, ki most a hős Nem tudja senki, hol lesz a sír
Miklós vitéz, László lovag Kopjafátok gólyahír.

Pokolra mentek a dudások,
ki tartja nekik a gyászmisét?
Pokolra mentek a dudások,
ki járja rajtuk a döngölő táncot?

(In memoriam Szigeti Károly)