Kormorán - Privát levél

Tíz napja elmentél, tíz napja esik az eső
zuhannak velem a napok,
esténként nézem a Híradót,
remegek nem történt-e bajod.
Annyira felkavartál körülöttem mindent,
olyan vagyok most, mint egy elrontott baba,
mely az asztalon csikorogva-zörögve lépeget.
Már azt hittem soha nem történik ilyen velem, hogy túl vagyok mindenen
De most ismét félek.
Félek a szavaktól,
összerezzenek a telefonoktól,
félek a pusztulástól, félek a nappaloktól,
félek az éjszakáktól.

Várj,
egy mondat kéne még,
amitől elfelejtenénk,
hány elhibázott pillanat kísér.
Várj,
egy mondat kéne még,
hogy elindulj felém
Néhány szó csak,
ami tiéd s az enyém.

Úgy hittem soha nem érzem már a félelmet
bátor voltam, hangosan éltem.
Nyíltan néztem a bámulók szemébe,
nem érdekelt, hogy mutogatnak rám.
Most ismét félek,
félek mert szeretlek,
Szeretlek kedvesem.

Várj,
egy mondat kéne még,
amitől elfelejtenénk,
hány elhibázott pillanat kísér.
Várj,
egy mondat kéne még,
hogy elindulj felém
Néhány szó csak,
ami tiéd s az enyém.

Gyere és hajtsd a fejed a vállamra,
engedd el magad Ne legyél most hős.
Ne akarj most rendet csinálni a világban.
Legyél csak az, akit én ismerek,
aki simogat a szemével,
aki betakar a szívével,
akit csak ketten ismernek te és én.