Kormorán - Uram, mi jöhet még?

Semmi sincs, csak átlátszó éj,
szavak, miket nem bocsát meg senki,
Nincs hűséges szempár, nincs simító kéz
Ó Uram, mi jöhet még?

Éjszaka van, de napsugárra vágyom,
mint délre húzó, fáradt fecskepár,
Testem kihűlt álom csupán, darabokra hullik szét
Ó Uram, mi jöhet még?
Dühödt magányban, kócos szerelemmel
újra, csak újra küzdök valami ellen

Nem tölti be élet a végtelen űrt
Ó Uram, mi jöhet még?

Határtalan a fájdalom és oly dobogó minden emlék
még meg sem érkeztél, de máris elmégy,
Még nem is szóltál, de szád örökre néma
Ó Uram, mi jöhet még?

Kő, páncél, vasbilincs, szavak néma rendje.
Ne kínozz, hisz túsz vagyok, előtted állok pőrén bekötött
szemekkel Ó Uram, mi jöhet még?

Te és én nem létezünk már,
csak árnyékaink élnek.
Te és én becsapva állunk
nem szédít az ének.

Megyek, ahogy jöttem, senkiként a semmiből.

Megyek, mert nincs helyem, csak árny vagyok nem létezem.
A huszárcsínyek ideje lejárt
Nagy árulásokról írnak majd meséket

S nem keresnek többé csillagot szerelmes lányok

Botladoznak álmaink, könnyes az idő
szárnyaszegett vágyaink, csöndes temető

Szédül az éj, sóhaja kél
felébred a remény

Még meg sem érkezett, de már végleg elment,
még nem is szólt, nem látott embert

Még meg sem érkezett, de már végleg elment,
még nem is szólt, nem látott embert
Arcom, mint kőszobor.
Könnyek nélkül sírok.
Soha nem volt gyermekeimnek, hidegek a sírok,
Ó Uram, mi jöhet még?

Ó Uram, mi jöhet még:

Ámen.