A nyár furcsa titkait
mindig megőrzöm
Az idő homokszemeit
apróra őrölöm

Senki más, csak te meg én
és a holdfényes ég
vissza valahová
ahonnan már nincs tovább

A szerelem karjai között
a nevedet szólítom
őrzött kőfalak mögött
csak némán hallgatok

Az emlékeim hívnak
majd eltünnek a ködben
bezárva egy körbe
melynek sehol nem lesz vége

Lapoz a Hold
az éj könyvében
Az égen egy csillag
mosolyt küld feléd
Vonalat rajzol rá
a vihar most oly közel
kérlek felejtsd el
a gondjaidat dobjad el

Évek óta folyton csak utazom
téged kereslek
égen, földön, vízen és síneken
még mindig szeretlek