Malek Andrea - Gyermekjáték

Mikor én kisfiú voltam,
kis lovon nem lovagolgoltamm
nem volt nékem ponnilovam,
ponnilovam,
ponnilovam,
pedig de szép, mikor rohan.

Ponnilovon sose űltem,
kis biciklin se repűltem,
nem volt fényes kerékpárom,
kerékpárom,
kerékpárom,
pedig de jó rajta nyáron.

Nem volt nékem mesés könyvem,
nem volt, csak iskolás könyvem,
pedig de jó otthon este
otthon este,
otthon este,
lapozni ábrát keresve.

Sohase volt cifra kockám,
kis kastélyom, meg tornyocskám,
kishajóm meg kisvasutam,
kisvasutam,
kisvasutam,
elútazni sosem tudtam.

Én nem kaptam kardot, csákót,
sárgarézből messzilátót,
sosem vittek hippodromba,
hippodromba,
hippodromba,
jó, hogy lyukas volt a ponyva.

Az a ponyva szétment régen,
elmúlt az én gyermekségem,
én már régen felserdűltem,
felserdűltem,
felserdültem,
a nagyok közé kerültem.

Én játékot már nem kérek,
a sok gondtól rá se érek,
de meghalok én is egyszer,
én is egyszer,
én is egyszer,
S a menyországba megyek fel.
kiállok majd tejútra,
arra visz az isten útja.
az ujjamat majd felnyújtom,
majd felnyújtom,
majd felnyújtom,
ha elsétál a tejúton.

Észrevesz az isten engem,
megszólalok a nagy csendben:
„kérem, én még nem játszottam,
nem játszottam,
nem játszottam,
játszani szeretnék mostan.”

Megfogja majd a kezemet,
angylok közt maga vezet
szegény gyerek otthonába,
otthonába,
otthonába,
mennyei gyerekszobába.

Megkapom ott kardom, csákóm,
sárgarézből messzilátóm,
képeskönyvem, cifra kockám,
cifra kockám,
cifra kockám.
lesz kastélyom , meg tornyocskám.

Ami nem volt, lesz ott jócskán,
kis vasútam, meg hajócskám,
beültetnek hippodromba,
hippodromba,
hippodromba,
én élvezem azt magamba.

Hogyha kedvem abba telik,
ponnilovam megnyergelik,
kis biciklim előhozzák,
előhozzák,
előhozzák,
úgy járom a mező hosszát.

Égmezőben, alkonyatban
szép pillangót fogol ottan,
ullamon lesz arany pora,
arany pora,
arany pora,
le nem mosom róla soha.